Tudtátok, hogy a földön talált egycentes érme szerencsét hoz? És azt, hogy teljesíti három kívánságodat? Nem!? Pedig így igaz. De csak éjfélig kívánhatsz. Minden kívánságod teljesülhet, de jól gondold meg mit kívánsz, ugyanis a vágyad maradéktalanul valóra fog válni ... és megváltoztatni már nem tudod. Lehetetlen.
Leeteuk szemszöge:
Minden napos rohanás, kemény munka, kevés alvás és rengeteg feladat. Ez egy leader napirendje. S ha ez még nem elég, akkor ott van az is, hogy a tagokat összefogjam ... ami nem mindig piskóta, főleg hogy rajtam kívül 12 emberről beszélünk.
Bármennyire is szeretem a munkám, azért én is vágyom a kikapcsolódásra néhanapján. Úgy döntöttem, délelőtt beugrom a legjobb barátnőm munkahelyére, és ott lenyugszom majd egy picit.
- Seona! - szóltam oda neki. Rengeteg kisgyerek ült körülötte a földön, s áhítattal figyelték őt. Minden gyerek szerette őt az oviban ... a világ legeslegjobb óvónője ... őt csak szeretni lehet.
- Teuki! - integetett felém mosolyogva - Hát te? Hogyhogy itt?
- Kivagyok. - huppantam le a földre két kislány mellé - Folytasd nyugodtan ... mintha itt se lennék.- Hih, rendben. - mosolygott, s újra belekezdett a mesébe. Édes hangja által, mindenki szívébe hamar be tud férkőzni. Legfőképp a gyerekek szívébe ... talán ezért is szeretik őt annyira.
Mese után a kicsiket elaltattuk, majd megittunk egy csésze teát, s közben beszélgettünk kicsit. Panaszkodtam neki egy sort, ő meg csak mosolyogva bólogatott. Most, hogy belegondolok, ő még sosem panaszkodott, sohase.
- Olyan jó azokkal a gyerekekkel lenni, mindig jókedvű leszek tőlük. - törtem meg a csendet miközben sétáltunk az utcán.
- Talán mert imádod a gyerekeket.
- Meglehet. - mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat.
Seona hirtelen megállt, s leguggolt a földre. Egy érme volt előtte, az nézegette. Egyszerre csak felvette, s a másik felével felfelé visszahelyezte a földre.
- Ez mire volt jó? - kérdeztem értetlenül.
- Csak akkor hoz szerencsét, ha fej. - magyarázta - így most már szerencsét fog hozni annak a személynek, aki felveszi a földről.
- Akár nekem is?
- Vedd fel! - mosolygott. Lehajoltam, s felvettem az érmét. - Na, most már szerencsét hoz neked. És kívánhatsz hármat.
- Kívánni? - értetlenkedtem tovább.
- Aha. Bármit kívánsz, valóra válik. De csak éjfélig működik.
- Most komolyan higgyem el, hogy teljesíti a kívánságomat?
- Próbáld ki! - mosolygott.
- Hát legyen. - lehunytam a szemem, nagy levegőt vettem, majd kívántam - Maradjon el a mai táncpróba.
Fél szememmel az érmére kukucskáltam. Semmi sem történt, Seona viszont még mindig elégedett arccal nézett rám. Már épp szólni akartam, mikor megszólalt a telefonom. Kivettem a zsebemből. A menedzserünk volt az.
- Igen? - szóltam bele.
- Á, Leeteuk! Csak azért hívlak, mert áttettük a próbátokat holnap délelőttre. Kérlek, szólj a többieknek is.
- Aa.. Persze, szólok nekik. - lenyomtam a piros gombot, aztán Seona-ra pillantottam, akinek ekkorra még nagyobb mosoly telepedett az arcára.
- Na, mit mondtak?
- Hogy nem lesz ma próba.
- Látod, én megmondtam. - grimaszolt.
- Ez csak véletlen.
- Na persze.
Este, mikor hazaértem minden vágyam az volt, hogy egy kiadós zuhany után az ágyba másszak. Viszont, ahogy kinyitottam az ajtót, tátva maradt a szám. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Az első, amire felfigyeltem, az égett szag volt, ami a konyhából áradt. Kyuhyun és Heechul állt a konyhapult előtt. A konyhaasztal mellett Yesung, Kangin és Ryeowook tántorgott, s énekelgettek maguknak. Előttük az asztalon úgy 10-13 alkoholos üveg ... mind üres volt. S ha ez még nem elég, az ebédlőben Donghae, Eunhyuk, Kibum és Sungmin videojátékozott, illetve kártyázgatott gondtalanul. Ahogy láttam, nem is nagyon érdekelte őket, mi folyik körülöttük. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy képesek ekkora felfordulást csinálni.
- Mi a franc történt itt!? - tört ki belőlem, mire Sungmin felém kapta a fejét.
- Miért? - kérdezte halál nyugodtan.
- Még kérded? Nézz körül, s meglátod.
- Ja, az. Kyu leégette a kaját, de már megoldottuk. - mosolygott.
- És azok ott hárman? - mutattam az iszákos bandára - Hogy fognak holnap kinézni!? Nagyon jól tudjátok, hogy holnap fellépésünk lesz egy műsorban.
- Majd csak kijózanítsuk őket valahogy. - szólalt meg az Eunhae páros, szinte egyszerre, amin elnevették magukat.
Nekem ellenben velük, nem lett jó kedvem. Azt hittem felrobbanok mérgemben. Ahogy végignéztem az egész bagázson, mérgemben elordítottam magam.
- Komolyan mondom, bárcsak olyan kisgyerekek lennétek, mint akikkel Seona foglalkozik az oviban! Azok legalább tudnak viselkedni. - majd sarkon fordultam, s beviharzottam a szobámba. Próbáltam lenyugtatni magamat, s lassan el is aludtam.
Másnap reggel furcsa zajra ébredtem. ~Gyereksírás? Arra hasonlít. De mit keresnének itt gyerekek?
Kicsoszogtam a nappaliba, ám alig tettem pár lépést, megtorpantam ijedtemben. ~Mi a franc ez, valami rossz álom? - gondoltam magamban.
Nem akármilyen látvány tárult elém. Tizenkét kisfiú volt a nappaliban. Csupán egy hatalmas méretű póló vagy ing volt mindegyikőjükön. Ismerősek voltak a ruhadarabok ... ahogy a kisfiúk is. Pontosan úgy néztek ki, mint a tagok kiskorukban.
- Bácsi, bácsi! - szólongatott az egyik fiú, a közben a nadrágomat huzigálta - Bácsi, maga kicsoda? - kérdezte nagy szemekkel.
- Én, én... - dadogtam, majd jobban megnéztem az arcát, s félénken rákérdeztem - HyukJae?
- Igen, így hívnak. - válaszolta.
- És maga kicsoda, bácsi? - jött oda egy újabb kisfiú, aki egy az egyben olyan volt, mint Donghae.
Nem tudtam mit tegyek. Gyors megkerestem a mobilomat, hogy felhívjam Seona-t. Ő talán tud valamit erről az egészről.
Szerencsémre azonnal kicsöngött, s nemsokkal később Seona hangját hallottam meg a túloldalról.
Seona szemszöge:
Egy ismerős dal csendült fel, mire felkaptam a fejem, majd a telefonom után nyúltam. Megtöröltem a szemem, s megnéztem, ki az: Leeteuk neve volt a kijelzőre írva.
- Mi bajod, nem bírsz aludni? - szóltam félkómásan a készülékbe - Mert én még tudnék.
- Seona, Seona! - kiabálta szakadatlanul.
- Hallak, ne ordibálj! Mi a baj?
- Baj? Igen baj ... az van, méghozzá jó nagy. - hadarta idegesen.
- Beszélj érthetően! Mi a baj, mi történt?
- Tele van a nappali kisgyerekekkel. 5-8 éves kisgyerekekkel. Összesen 12.
- Leeteuk, ugye ezt is csak álmodom, és nem mondtad komolyan, amit az előbb hallottam.
- Ébredj már fel! – kiabált – Nem hülyéskedek. – Tényleg 12 gyerek van itt. 12 gyerek, akik úgy néznek ki, mint a skacok kiskorukban, és a nevükre is hallgatnak.
- Alig hallak a lármától, ismételd meg.
- Donghae, beszélj a nénivel – majd hallottam, ahogy átadja a telefont.
- Jó napot. Lee Donghae-nak hívnak. – szólt bele a telefonba egy ismeretlen kisfiú.
- Szi-szia – alig tudtam ezt az egy szót is kinyögni.
- Donghae, mesélj a családodról. – hallottam Leeteuk hangját, majd a kisfiú kezdett beszélni – Van egy anyukám, egy apukám, és egy bátyám. Mind Mokpo-ban élnek. De én miért nem vagyok velük? Mit keresek itt, bácsi? – eközben elkezdett sírni.
- Te is hallottad igaz? Azt mondta…
- Hallottam. – vágtam a szavába – de mi történt? Hogy lehetséges ez?
- Az érme, amit adtál. – mondta gépiesen.
- Ugye nem?
- Tegnap mérgemben azt mondtam, bárcsak olyan kisgyerekek lennétek, mint akikkel te foglalkozol az oviban.
- Ez csak vicc, ugye?
- Nem viccelek,halál komolyan beszélek.
- Azonnal ott vagyok. - azzal lecsaptam a telefont, amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem, s már úton is voltam a dorm felé. Szerencsémre gond nélkül bejutottam, ugyanis Teuk lejött elém a hallba. Felsiettünk a lakásukba. Amint beléptem az ajtón, ledermedtem. Igazat mondott, az egész ház tele volt kisfiúkkal.
- Most már hiszel nekem? - vont kérdőre Leeteuk. mire egy bólintáson kívül képtelen voltam máshogy reagálni.
- Most mi lesz? - kérdeztem ijedt hangon.
- Nem tudom. - rázta a fejét, majd az órájára pillantott - De nekem le kell lépnem ... rád bízhatom őket, ugye?
- Mi? Mégis hová akarsz menni?
- Az SM-be lefújni a mai programot. - magyarázta - Bár még mindig nem tudom, mit meséljek be, hogy el is higgyék.
- Jó, menj. - mondtam végül - Hazafelé pedig ugorj be ruhákért. Gyerekruhákért.
- Értettem. - azután ki is viharzott az ajtón.
Egyikőjük odafutott hozzám.
- Néni, maga a bácsi barátnője? - kérdezte. Rögtön rájöttem, ki áll előttem: Yesung, vagyis Jongwoon.
- Nem, csak egy jó barátja. - mosolyogtam - Éhesek vagytok? - kiáltottam egy nagyot, hogy mindegyikőjük meghallja, mire válaszként az egész banda hatalmas zsivajba kezdett. - Ahogy gondoltam.
Leeteuk szemszöge:
Fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Az elnökkel nagy nehezen, de elintéztem, hogy az e heti programokat mondja le.
Ahogy visszaértem a dormba, mindenki békésen aludt, Seona-t is beleértve.
Óvatosan odaosontam hozzá, s felkeltettem őt, amit látszólag nem nagyon díjazott, ám hamar észhez tért. Beosontunk a szobámba, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Az az érme - kezdtem bele - működött. Te pedig tudtad, akkor..
- Az csak egy babona volt. - vágott a szavamba.
- De ott erősködtél, hogy teljesíti három kívánságom.
- Ige, mert tudom, milyen fáradt vagy mindig. Csak segíteni akartam, azt akartam, hogy higgy valami apróságban.
- Hát, akár hittem, akár nem, végül működött ... és mindent tönkretett.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét.
- Seona! - léptem közelebb hozzá, s szorosan megöleltem őt - Nem a te hibád ... az enyém. Te csak jó takartál.
- De most mi lesz? Mit fogunk csinálni?
- Nézzünk utána a neten, hátha találunk valamit. - javasoltam.
Gyors bekapcsoltuk a laptopomat, s már böngésztünk is.
- Figyelj csak, itt van valami. - mondta Seona, majd olvasni kezdett.[Egyszer egy szegény paraszt ember meglátott egy gyönyörű lányt. Közelebb akart menni hozzá, de útját állták a király katonái. A lány ugyanis egy hercegnő volt. A paraszt ember oly mértékben beleszeretett a lányba, hogy képtelen volt elfelejteni őt. Minden áron meg akarta szerezni a lányt, így hát elment a falu hírhedt boszorkányához. Amikor kinyílt a boszorka házának ajtaja, a szegény ember szája tátva maradt a csodálkozástól. Egyetlen dologban különbözött ugyanis ez a boszorkány a többitől: szép volt. Elbűvölő teremtés, ki, ha az utcán járna, senki sem gyanakodna rá, hogy valójában egy "szörnyeteg".
A paraszt ember elmesélte neki panaszát. A boszorkány megkérte őt, hogy adjon neki egy apró tárgyat. Szegény parasztnak csak egy érme lapult zsebében, így hát azt adta oda neki. A boszorkány egy főzetbe mártotta azt, majd visszaadta eredeti tulajdonosának ezekkel a szavakkal: 'Ez az érme teljesíti három kívánságodat. Ám, jól gondold meg, mit kívánsz, mert vissza nem tudod azt fordítani ... soha.']
- Soha! Szuper! Akkor most mi lesz? - törtem ki magamból.
- Nem tudom. Várj, keresgélek még - majd újra a képernyőre meredt - Meg is van.
[A mondások szerint a földön talált érme szerencsét hoz. Ám, ez a hiedelem csak egy egyszerű babona.
Források szerint a középkorban készült egy érme, amely teljesíti birtoklója három kívánságát. Bár ez is csak egy hiedelem, ugyanis még senki nem találkozott ezzel az érmével. Lehet már rég eltűnt.]
- Eltűnt?
- Mi meg úgy tűnik, megtaláltuk. - mondta egy mélyet sóhajtva.
- És a visszafordításról nem ír?
- Nem - lejjebb tekert - de várj, itt van valami.
- Mi az?
- Ez ugyanaz a történet, mint amit előbb olvastunk, ám itt van még valami. Azt írja:
[A boszorkány szerelmes volt a parasztba. Azért változott át gyönyörűvé, hogy végül elfogadja őt az az ember. Viszont, mikor meglátogatta őt a kívánságával, mérgében átkot bocsájtott az érmére, miszerint, semmilyen varázs nem törheti meg a kívánságának varázsát.]
- Semmilyen varázs. - ismételtem - Akkor ennyi volt, a Super Junior hivatalosan is megszűnt létezni. Vagy legalábbis 15 évig.
- Akkor ennyi? - meredt rám Seona - Feladod? És velük mi lesz, he? Az eszedbe se jutott, hogy 12 gyerek fekszik a nappaliban? Velük mit csinálunk? Árvaház? Te, teljesen meghibbantál!?
- Akkor mond, hogy mit csináljak, mert én nem tudom. Tényleg nem tudom. - már a sírás határán jártam.
- Elviszem őket az oviba, jó? Ma én vigyázok rájuk. Addig szed össze magad, rendben. - majd megölelt.
- Rendben.
A napok csak mentek egymás után, mintha kergetnék egymást. Már öt nap is eltelt azóta, hogy a híres banda, a Super Junior tagjai kis gyerekekké változtak egy bugyuta érme miatt. Az elnök folyton kérdezget, hogy mi van a többiekkel, én pedig nem tudok rá mit mondani. Hisz nem mondhatom neki azt, hogy kisgyerekekké változtak.
- Ajusshi! - szólt Sungmin - Noona mikor jön?
- Miért van az, hogy Seona-t tegezitek, engem meg, mint egy öregembert ajusshinak hívtok?
- Mert Noona szép. - szólalt meg Heechul.
- Te meg idős vagy ajusshi. - fejezte be Heechul gondolatát Kangin.
- Nemrég csupán két év volt köztünk, úgyhogy nem ajusshi-z! - pont ezeknél a szavaknál toppant be Seona, mire az összes tag odarohant hozzá.
- Beengedtek? - kérdezte őket, mire utat nyitottak neki - Köszönöm. - mosolygott rájuk.
- Noona, mit hoztál nekünk? - támadta le őt Sungmin.
- Zöldségek vannak benne, meg egy kis hús. - a hús említésére felcsillant a szemük - Megyek és készítek nektek valami finomat, jó?
- Segíthetünk mi is? - jelentkezett Donghae.
- Persze, gyertek csak.
Seona egyszerűen elképesztő. Olyan jól bánik a kicsikkel, hogy azt tanítani kéne. Ha ő nem lenne, valószínűleg már feladtam volna ... de ő tartja bennem a reményt, miszerint történhetnek még csodák, az átok ellenére is.
- Leeteuk! - kiáltott nekem Seona - Kész a vacsora, gyere enni.
- Megyek. - feltápászkodtam a földről, s a konyha felé vettem az irányt.
Alig kezdtünk el enni, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Ahogy körbenéztem az asztalnál ülőkön, hirtelen megakadt a szemem Seona-n, aki épp Kyuhyun-t etette, s közben mind az összes srácra maradéktalanul odafigyelt. Elkapta a kidőlni készülő poharat, megtörölte Kibum arcát, akinek már a homloka is rizses volt, s így tovább ... sorolhatnám egész este.
Rettenetes volt látni, hogy az én hülyeségem miatt zúdult ennyi baj Seona-ra. Ahogy zuhantam, úgy húztam őt magammal a bajba.
Nem bírtam tovább, berohantam a szobámba, s rádőltem az ágyamra. Könnyek szöktek a szemembe, melyek végül le is gördültek az arcomon, egyenest a kezembe, amiben az érmét szorongattam.
- Ha, ha tényleg szerencsét hozol - kezdtem bele szipogva - akkor hozd rendbe a dolgokat. Ha nekem nem is, hozz szerencsét annak a lánynak, aki odakint ül ... aki miattam dolgozik olyan keményen a munkája mellett is. Segíts rajtunk ... kérlek!
Ahogy kimondtam ezt aszót, hirtelen elment a villany, de pármásodperc múlva újra visszajött a fény. Ekkor hatalmas sikítás és kiabálás csapta meg a fülemet, ami valószínűleg a konyhából eredt. Kifutottam, s nem hittem a szememnek. Visszaváltoztak!
- Teuk! Mi folyik itt? Miért vagyunk pucérak, mikor Seona is itt van? - sopánkodott Donghae, majd berohant a szobánkba.
Mindenki futott, amerre csak látott, valami göncöt keríteni magára.
Seona az asztalra szorította fejét, nehogy meglásson valamit.
- Már elmentek. - mondtam neki, mire végre felemelte a fejét.
- Jesszus, ez durva volt. - tört ki belőle - Itt ülök, eszek nyugodtan, erre elmegy a villany, majd mikor újra világos lesz, egy rakat férfi ül körülöttem totál meztelenül.
- De visszaváltoztak.
- Igen, vissza. De vajon hogyan?
- Az érme. - mutattam feléje - Beszéltem hozzá, s meghallgatott.
- Meghallgatott? - nézett rám értetlenkedve.
- Most komolyan? A srácokból kisgyerekek lettek, s te ennyit nem tudsz elhinni?
- Oké-oké - nevetett.
Lassacskán visszaszállingóztak a többiek is.
- Valaki magyarázza el nekem, hogy mi folyik itt. - nézett ránk szúrós szemekkel Heechul - Mi volt ez az előbb?
Egymásra néztünk Seona-val, s kis időn belül hatalmas nevetésbe törtünk ki. A többiek biztos azt hitték, megkergültünk, pedig mi csak örültünk. Örültünk, hogy véget ért ez a rémálom.
- Hé srácok, ez meg mi? - kérdezte Yesung - Egy érme.
Seona-val egyszerre kaptuk oda a fejünket.
- Nee... - kiáltottuk, s ráugrottunk Yesung-ra. Közben az érme kirepült az ablakon.
- Ez most mire volt jó? - nyögte Yesung - Az lett volna a kabalám.
- Hidd el, az csak bajt hozna rád. - mondtuk kórusban Seona-val.
~vége~
