YeJiApSa (Changsub)

   Egy újabb év, s vele együtt ismét eljött ez a nap is. Bár minden évben megfogadom magamnak, hogy nem várom el mindenkitől, hogy emlékezzenek rá, azért mégis, a szívem mélyén örülnék, ha eszébe jutnék a számomra fontos személyeknek – főleg neki.

Már épp elindultam volna a munkába, mikor a bejárati csengő hangjára lettem figyelmes. Mivel senkit sem vártam, izgatottan léptem az ajtóhoz. Az agyamban rögtön arcok kezdtek felbukkanni, ki lehet a rejtélyes látogató, mikor végre kitárult az ajtó, és rádöbbentem, hogy csupán Minhyuk az.

 – Szép jó reggelt! – köszönt hatalmas mosollyal az arcán.

 – Neked is – viszonoztam jókívánságát. – Mi járatban erre?

 – Áá.., csak épp erre jártam, és gondoltam, beugrok. Kocogni voltam.

 – Ó, vagy úgy – lepleztem le csalódottságomat.

 – Valami baj van? – kérdezte aggódó tekintettel fürkészve arcomat.

 – Dehogy is! – legyintettem egyet. – Épp most akartam indulni a céghez, szóval... – ám be sem tudtam fejezni a mondatomat, mire folytatta azt.

 – Veled tartok – terült el egy fülig érő mosoly az arcán, majd belém karolt, és kihúzott az ajtón.

  Mikor visszafordultam, hogy bezárjam azt, egy sárga cetlit találtam a lábtörlőn. 

 – Minhyuk, ezt te ejtetted el? – mutattam felé a papírfecnit, de csak a fejét rázta.

  Mikor jobban szemügyre vettem a papírdarabot vettem észre rajta a saját nevemet. Széthajtottam hát, hogy megtudjam, mégis micsoda, és kitől jött, de csak egy szó állt rajta: „a múltban”. 

 – Jössz? – szólt utánam Minhyuk, mire visszazökkentem a valóságba, s megszaporázva lépteimet mellé szegődtem, hogy aztán együtt induljunk útnak.

  Útközben Minhyuk javaslatára beugrottunk egy útba eső kávéházba is. Belépvén rögtön elfoglaltunk egy üres asztalt, Minhyuk pedig elment rendelni. Ahogy ott ücsörögtem rá, és a kávémra várva, egy újabb sárga fecnit találtam a saját nevemmel, ezúttal a szalvéták közé szúrva. Már épp széthajtani készültem, mikor visszatért Minhyuk az italokkal.

 – Mi az? – kérdezte kíváncsian a papírra pillantva.

 – Biztos, hogy nem a te műved? – kérdeztem vissza.

 – Hogy az enyém? – mutatott magára. – Mégis miért lenne, azt sem tudom, mik ezek. 

 – Biztos?

 – Biztos! Higgy már nekem, na! – kezdett el aegyo-zni a végére.

 – Jól van, hiszek neked! – adtam be végül a derekam, de még mindig nem tudtam rájönni, mégis mi lehet ez az egész.

 – Amúgy mi van rá írva?

 – Amit az ajtómban találtam, azon az állt: „a múltban”, ezen pedig – közben széthajtottam a lapot – „a tetőn”.

 – A múltban a tetőn? – kérdezte vissza. – Óha, mit csináltál te a múltban a tetőn, hm? – jelent meg egy sunyi mosoly az arcán, miről rögtön tudtam, hogy rosszra gondol, ezért egy jól irányított mozdulattal fejbekólintottam őt.

 – Te csak ne találgass!

 – Oké, oké, csak vicceltem – vált ismét szelíddé mosolya, majd az órájára pillantott. – Ajaj, nekem viszont 20 perc múlva kezdődik a forgatásom – kapta fel pulcsiját és a kávéját. – Boldog szülinapot! – ölelt meg futtában, majd ki is viharzott a kávézóból.

  Még szinte fel sem ocsúdtam a meglepettségből, hogy Lee Minhyuk emlékezett a szülinapomra, egy újabb ismerőssel hozott össze a sors.

 – Oh, Minah! – szólított meg, mikor odalépett az asztalomhoz.

 – Hyunsik, hát te? – válasz helyett viszont az asztalra mutatott. Csupán ekkor vettem észre, hogy volt még egy pohár az asztalon, ami nem a miénk volt.

 – Az ott az enyém! – mosolygott. – Alig kiugrok a mosdóba, máris elfoglalják a helyem, hát még ilyet.

 – Bocsi, tényleg nem vettük észre.

 – Vettük? – nyíltak nagyra a szemei. – Kivel?

 – Minhyuk.

 – Neki nem épp forgatáson lenne a helye?

 – De, épp az imént rohant el miatta.

 – Áá, vagy úgy! – dőlt hátra a székben, s belekortyolt a forró italába.

 – És te?

 – Én? Megiszom ezt – mutatott a kávéjára – aztán megyek a stúdióba.

 – Akkor akár együtt is mehetünk – javasoltam, mire mosollyal az arcán válaszolt.

 – Pont erre gondoltam én is.

 – Viszont – jutott eszembe a cetli – te már előttünk itt voltál, akkor ezt nem te hagytad itt? – mutattam neki.

 – Miért mi ez? – nézett rá értetlenül.

 – Akkor nem. De ez akkor is furcsa – töprengtem.

 – Mi?

 – Reggel belebotlok Minhyuk-be, majd találok egy ilyen lapocskát. Aztán itt beléd, és itt is egy ugyanilyen cetli fogad. Kezd gyanúsabb lenni egyszerű véletlen egybeesésekhez képest, nem? – ám válasz helyett csak megrántotta a vállát.

  Lassan be is értünk az ügynökséghez, és már mentem volna tovább a részlegem felé, mikor Ilhoon hangját hallottam meg, ahogy a nevemet kiabálja.

 – Minah! – kiáltotta ismét, mire végre odaért hozzám. – De jó, hogy összefutottunk! Nemsokára ideér a pizzafutár, és engem küldtek ki elé, de rettentő sürgős dolgom lenne a mellékhelyiségbe, és félek, hogy nem bírnám ki, míg megérkezik, úgyhogy... – hadarta egy szuszra, így csak a vége felé tudtam közbevágni monológjába.

 – Megvárom, menj csak! – s alig kimondtam, már futott is tovább.

  Alig két perc eltelte után a futár is megérkezett. Átvettem tőle a pizzát, s csak a távozása után vettem észre a sárga cetlit a tetejére ragasztva. Ezen a cetlin is csak egy szó állt, még pedig a „a jelenben” szó. Kezdett egyre furcsább lenni, ez az egész – a nap még alig indult el, én máris összefutottam a BTOB három tagjával, s minden találkozásnak egy nekem címzett cetli lett a végeredménye.

 – Á, meg is jött, szupi! – tért vissza Ilhoon.

 – Mi ez az egész? – mutattam fel a cetlit, de csak kezét felemelve mentegetőzött.

 – Fogalmam sincs, ne engem kérdezz! Én csupán a pizzáért jöttem.

 – Azon volt.

 – Komoly? – döbbent le. – Vao, érdekes.

 – Az!

 – Kérsz egyet? – nyitotta fel a dobozt. – Úgyis csak 6-an vagyunk, ez pedig 8 szelet.

 – El fog férni bennetek így is, haspókok – mosolyogtam.

 – Ahogy gondolod. Akkor szia! – köszönt el, s már a stúdió ajtajánál is volt.

  Még fel sem eszméltem, mikor Peniel termett mellettem.

 – Noona, nem mész a posta felé ma? – kérdezte.

 – Posta? – gondolkodtam. – De igen, délután terveztem. Miért?

 – El tudnád ezt vinni nekem? Délután fellépésünk lesz, most meg nem léphetek le, és sürgős lenne – nézett rám kiskutya szemekkel.

 – Dehogy nem, add csak ide – majd elvettem tőle a borítékot, ő pedig már szaladt is vissza a terembe.

  Végre sikerült elindulnom a részlegemre, szerencsére senki sem állított meg többször az út során. Még épp időben értem fel, így nem csesztek le. Már épp leültem a gépem elé, mikor valami leesett a borítékról, amit Peniel nyomott a kezembe. Egy ugyanolyan sárga cetli, mint az összes többi. Most már nem beszélitek ki magatokat, ez biztosan a ti művetek! – horkantam fel magamban az egész bandára. Egy újabb szót kaptam ajándékba, ezúttal magát, az „ajándék” szót. Próbáltam összerakni, mit is akarnak mindezzel, de sehogy sem tudtam értelmes mondatot összeállítani belőlük. Négy van eddig, szóval még három darabot fogok kapni tőlük a nap folyamán -futtattam végig elméletemet, ami némileg megnyugtatott, hisz csak várnom kell, hogy rájöjjek, mégis mi a fenét akarnak ezzel.

  Délután a posta ajtajában botlottam bele a leader-be, ki mikor meglátott engem, majdnem szívinfarktust kapott.

 – Szia, Eunkwang – mosolyogtam rá, mit sem sejtően.

 – Sz-szia, Minah! Hát te? – makogott alig átláthatóan, mire válasz helyett felmutattam Peniel borítékát. – Á, a postára jöttél.

 – Bizony! – ekkor vettem jobban szemügyre a kezében tartott csomagot. – Ez micsoda? – kérdeztem tőle, mire a víz is kiverte.

 – H-hogy ez? Ez … Ch-Changsub-é! Mi-miért?

 – Csak kérdeztem – terült el egy elégedett mosoly az arcomon.

 – Ja, vagy úgy. Akkor én mentem is. Szia! – köszönt el amilyen gyorsan csak tudott.

  Viszont cetlit nem kaptam tőle. Akkor csak hat darab lesz? – töprengtem el ismét, majd beléptem a hatalmas üvegajtón, és beálltam a legrövidebb sorba. Szerencsémre elég gyorsan ment az ügyintézés, és hamar sorra kerültem.

 – Elnézést, de ön Choi Minah? – kérdezte a fiatal hölgy, mikor meglátta a címzett nevét a borítékon.

 – Igen, én lennék.

 – Ez az öné – majd egy sárga papírlapot nyújtott felém. – Az előbb távozott egy férfi, aki megkért rá, hogy ezt adjam át önnek.

 – Á, szóval így – mondtam magamnak. – Köszönöm! – hajoltam meg illedelmesen és tovább is álltam.

  Az utcára kiérve széthajtottam ezt a lapot is, amin a „jövőben” szó állt. A jövőben, na persze! Volt már múlt, meg jelent, most meg már jövő is! Mi ez, egy jóslat? A múltban a tetőn, a jelenben az ajándék, a jövőben pedig mi? A halál?? – mortyogtam magamban, mivel nem értettem mit akarnak ezekkel a cetlikkel. Bár őket ismervén, lehet csupán fel akarták húzni az agyamat – hisz abban első osztályúak.

  Mire hazaértem már eléggé beesteledett. Lassan ezt az egész cetlis dolog is kezdett hidegen hagyni, mikor egy férfit pillantottam meg az ajtómban. Nem csalt a szemem, tényleg állt ott valaki, aki nem volt már, mint Sungjae.

 – Te meg mit keresel itt ilyenkor? – voltam kérdőre köszönés nélkül.

 – Szia, noona! – köszönt. – Én csupán a hírnök vagyok – majd mosollyal az arcán a kezembe nyomott egy újabb sárga cetlit.

 – Mit akartok ezekkel a cetlikkel?

 – Nyisd ki! – bökött fejével a kezemben tartott papírlap felé. Mikor megláttam, mi áll benne, egy pillanatra lefagytam.

 – „Szeretlek”. – mondtam ki hangosan is a szót.

 – Most menj fel! – szólalt meg ismét Sungjae.

 – He? Mégis hova? – ám amint kimondtam a kérdésem, mintha rájöttem volna, mit akartak ezek a cetlik jelenteni.

  Szó nélkül kezdtem el rohanni felfelé a lépcsőn. 
  YeJiApSa! A múltban, a jelenben és a jövőben is szeretlek! Ez Changsub szavajárása. Az ajándék és a tetőn pedig azt jelentené, hogy itt van a tetőn, és rám vár? – futtattam végig gondolatmenetemet, mire végre felértem az öt emeletes lakás tetejére, ahol csodák csodájára ott állt Ő. Ahogy meglátott, elmosolyodott, de nem jött közelebb, csupán állt ott a kis asztal mellett. Megköszörülte torkát, majd énekelni kezdett. Egy gyönyörű dalt, melyet nagyon jól tudta, hogy imádok. A hangja, olyan volt, mintha egy angyal énekét hallottam volna, és ő maga is egy angyalhoz hasonlított az előadás közben.

  Lassan közelebb sétáltam felé, majd mikor már elég közel kerültem hozzá, megfogta a kezemet, és így folytatta énekét. Én csak álltam előtte, megbűvölve. Mire véget ért a dal egy pillanat erejéig elcsendesült, majd hirtelen azzal az életvidám személyiségével pillantott fel rám.

 – Na, meghatódtál? – rontotta el az egész hangulatot csupán két szóval.

 – Nem, egyáltalán nem! – vágtam rá viccelődve.

 – Komoly? Pedig mikor elterveztem az egészet, tök romantikusnak tűnt. Még Minhyuk véleményét is kikértem, és azt mondta, hogy nagyon eredeti.

 – Az ötlet eredeti is, meg romantikus is volt – csak te nem vagy hozzá elég eredeti.

 – Még hogy nem vagyok elég eredeti? – bámult rám tátott szájjal. – És ha azt mondom, a YeJiApSa-t miattad találtam ki?

 – Még hogy miattam! Akkor miért írod mindig ezt a fanoknak?

 – Nekik a rövidített verziót írom.

 – Na és?

 – Neked a teljeset írtam – terült el egy széles mosoly az arcán. – Mert neked minden szót emlékekkel fűszerezve mondok ki belőle. Ugyanis én a múltban is szerettelek, ahogy most a jelenben is szeretlek, és a jövőben is, megállás nélkül csak téged foglak szeretni.

VÉGE