Szerelem póráz nélkül (Two Shot: 1. rész - Donghae)

 "Az igaz szerelemre te magad bukkansz rá, vagy ő talál terád?"

  Egy újabb reggel, egy újabb nap.
  Ahogy a kiléptem az ajtón, beleszippantottam a friss reggeli levegőbe, majd egy hatalmasat nyújtóztam.
- Remélem nem fog ma esni. - fintorogtam az eget kémlelve. Eléggé borongós idő volt, egy parányi kék foltot sem lehetett látni. - Jobb lesz, ha viszek magammal esernyőt. - jelentettem ki, s visszarohantam az ernyőmért.
  Még egy csomó időm volt a forgatásig, így hát úgy döntöttem, előtte beugrom Yesung-höz a "Menedékház"-ba.
  A Menedékházban élnek azok a kis állatok, kiket a gazdái sorsukra hagynak, vagy önmaguk viszik őket oda. Yesung alapította meg ezt a helyet, hogy minél kevesebb kisállat kóboroljon az utcákon. Közülük pedig a legszerencsésebbek akár új gazdit is találhatnak itt maguknak.
  Egy saroknyira az épülettől, hirtelen valami furcsa hang ütötte meg fülemet. A hangra összpontosítva már fel tudtam ismerni, minek a hangját hallom ... egy kiskutya.
  A sikátorhoz érve egyre erősebbé vált a hang, végül a kutyust is megpillantottam. Egy piciny, hófehér bundájú szőrpamacs kesergett búsan a dobozkájában. 
- Hát veled meg mi történt? Elvesztél? - guggoltam le elé, hogy jobban szemügyre vegyem őt. 
  Nem volt rajta nyakörv, s a dobozban sem találtam papírt, mely a gazdi nevét ill. lakcímét tartalmazhatta volna. Sorsára hagyták szegényt.
- Na, gyere csak. - kivettem őt a dobozból és a karomra emeltem - Elmegyünk a barátomhoz, ő majd a gondodat viseli. Mit szólsz? 
  Ahogy azokkal a hatalmas szemeivel rám pillantott, úgy éreztem egyszerre mond köszönetet s kér meg, hogy maradjak vele. ~Olyan furcsa.
  Kis séta után végül meg is érkeztünk célunkhoz.
- Üdvözöllek, miben se.. - kezdett bele monoton köszönésébe Yesung - Áá, csak te vagy az!
- Igen, csak én. - mondtam flegmán - Szép kis fogadtatás, mit ne mondjak.
- Sorry, nem direkt volt. - emelte kezét az arca elé, bocsánatot kérve. - Mellesleg kit hoztál magaddal? Csak nem szereztél egy új játszópajtást Bada-nak és Meo-nak?
  Bada és Meo a kutyusaim. Már jó pár éve velem vannak, így eléggé a szívemhez nőttek.
- Nem, ő nem az én kutyám. Itt találtam a sarkon. Valaki magára hagyta egy dobozban. - magyaráztam, míg Yesung az új jövevényt simogatta a kezemben.
- Viszont nem maradhat itt. - jelentette ki szomorkásan. 
- He? Ezt hogy érted?
- Nincs hely. Tegnap este hoztak be nyolc kölyköt. Ők is alig férnek el. Sajnálom.
- De akkor mi lesz vele? 
- Nem maradhatna pár napot nálad? Szerintem nem kell három nap sem, s megveszik a kölyköket. A kiskutyák mindig gyorsan találnak maguknak gazdit. Mint ahogy ő is. - mosolygott a kiskutyára.
- Ezt hogy érted?
- Szerintem téged választott.
- Hé, ne csináld már! Tudod, hogy alig van most időm kutyákról gondoskodni... főként egy kiskutyáról. Szoros a napirendem, nem tudnék eleget törődni vele.
- Itt akkor sem maradhat.  
  Vettem egy mély lélegzetet, hogy tisztábban tudjak gondolkodni. 
- Rendben, nálam maradhat pár napot. - egyeztem bele végül - Viszont tudnál ma vigyázni rá? Fél óra múlva kezdődik a forgatás. 
- Na de..
- Délután beugrom érte, ígérem. 
- Donghae ezt most komolyan mo..
- Kérlek, hyung! - néztem rá a lehető legártatlanabbul, mire megenyhült a pillantása.
- De ha nem jössz érte 6-ig, ne várd meg mit kapsz!
- Értettem! - azzal kiviharzottam az épületből.
  Az ablakon keresztül még egyszer visszapillantottam a kutyusra, ki engem bámult. ~Eléggé furcsa.

* * *

 - Vág! - kiáltotta a rendező a jelenet végén -  Mára vége. Szép munka volt srácok!

- Köszönjük! - hajoltunk meg mindketten a rendező felé. Miután távozott, elindultunk a cuccainkért.

- Donghae, mond csak, nem volna kedved meginni egy kávét, vagy valami mást? - kérdezte Hana. Ő alakítja a női főszereplő karakterét a filmben.

- Sajna most nem fog menni, sietnem kell haza. Máskor bepótoljuk, ígérem. - felkaptam a tatyómat, és amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam a Menedékházhoz. 

  Úgy sajnáltam szegényt, nagyon kedves lány, s tudom, hogy nem volt szép visszautasítanom őt. Egy kávé még nem a világ. De, ha 10 percen belül nem érek valahogy a Menedékházhoz, Yesung kibelez.

  

  Nem tudom, hogy ez csoda, vagy valami más volt, de sikerült még zárás előtt betoppannom az ajtón.

- Pont időben. - kiáltotta Yesung. A hátsó helységben lehetett, ugyanis csak a hangját hallottam, őt magát nem láttam.

- Már az ajtónyitásból be tudod azonosítani, hogy ki jött? - kiáltottam, mire egyszer csak előbukkant három dobozt cipelve.

- Záróra van. Ilyenkor már nem járnak vevők, kivéve téged. - odajött hozzám és a kezembe nyomott egy zacskó kutyakaját - Ajándék neki. A pult mögött játszadozott az előbb. - bökött fejével a pult irányába.

  Pontosan ott volt, ahol Yesung mondta. Egy kis rózsaszín labdát böködött az orrával. 

- Na gyere kisfiú, most haza megyünk!

- Kislány! - vágta rá Yesung.

- Ó, tényleg? Elnézést! - kértem bocsánatot a kutyustól. 

  Ahogy felemeltem őt, a szájába kapta a lasztit, s nem akarta elengedni.

- Yesung, kölcsönvehetjük ezt a labdát?  

- Persze! - mosolygott - Pórázt ne adjak kölcsönbe?
- Hazaviszem ő a kezemben ... otthon meg amúgy is van pórázom. De azért kösz! - azzal az ölembe kaptam a kis szőrpamacsot, majd egy gyors elköszönés után, elindultunk a haza felé vezető úton. 
  Egész úton oly nyugodtan ült az ölemben, ha nem nézett volna néha fel rám, azt hittem volna, hogy bealudt. 
- Megérkeztünk! - szóltam, mikor kinyitottam az ajtót, őt pedig letettem a földre. Először megtorpant, ám pár másodperc múlva szép lassan besétált a lakásba. 
- Bada, Meo! - kiáltottam, mire mindkét kutyám odarohant hozzám. A kiskutyus hirtelen a hátam mögé bújt ... szegény, biztos megijedt tőlük.
- Ne félj! - toltam őt elő rejtekhelyéről - Ők itt Bada és Meo! Nem fognak bántani téged! - simogattam őt, végül leültem mellé a földre. 
  Törökülésbe raktam lábaimat, őt pedig az ölembe tettem. 
- Teljesen fehér ... még Bada-nál is fehérebb a bundád. - nézegettem őt - Olyan, mint a hó... YUKI! - vágott rögtön az eszembe a hó szó japán megfelelője - Nem is rossz, sőt, mivel lány vagy, még illene is. - felemeltem őt a levegőbe és megkérdeztem tőle - Mit szólsz? - mire egy hatalmasat vakkantott. 
  Olyan volt, mintha értette volna, hogy miről beszélek, s arra felelt volna. De ez lehetetlen, hisz ő csak egy kutya... mégis hogy értené az emberi nyelvet!?

* * * 

  Másnap reggel tovább szunyókáltam, mint általában szoktam. Mivel aznap nem volt forgatás, így nyugodt szívvel lustálkodtam az ágyikómban. 
  Mikor már félkómás állapotba kerültem, arra lettem figyelmes, hogy valami a takarómon mászik. Először nem regisztráltam a dolgokat ... ám ahogy lassacskán egyre közelebb ért az arcomhoz, kissé rémülten, de végül csak kinyitottam a szememet. 
  Yuki volt az.
  Amint meglátta, hogy már ébren vagyok, ráült a mellkasomra, s elkezdett ugatni.
- Sssh.. - csitítottam - Ne kiabálj, mert bajba kerülünk! 
  Hát igen... a kutyatartás nem tilos, de a kutyaugatás csendháborítás, ami miatt nyugodt szívvel ki is lakoltathatnak innét.
  Kivánszorogtam az ágyból, félkómás állapotban átslattyogtam a konyhába, megetettem Yuki-éket, majd visszabújtam az ágyba. Ám alig telt el pár perc, Yuki ismét rám mászott.
- Most mi a baj? - néztem rá értetlenkedve, mire megfordult a tengelye körül és lefeküdt a mellkasomra.
- Amíg nem kiabálsz addig itt maradhatsz! - simogattam őt lehunyt szemmel. 

  Mikor újra felébredtem, gyors megreggeliztem, felöltöztem, utána pedig elugrottam Yesung-höz. Mivel Yuki nem volt hajlandó elengedni a nadrágomat, így ő is velem jött.
- Üdvözlöm! Miben... áá, megint csak te! - köszönt Yesung. 
- Elég morgós hangulatban vagy, ahogy látom. Mi történt?
- A hatóságok ... már megint ideküldtek egy öltönyös hülye gyereket, hogy leellenőrizze, minden rendben van-e.
- És, volt valami baj? 
- Nem, minden rendben van.
- Akkor?
- Az a mitugrász teljesen leszívta az összes energiámat. - belekortyolt a teájába, majd hirtelen Yuki-re tévedt tekintete - Ma is itt hagyod őt?
- Ja, nem! - hadonásztam - Ma nincs forgatás. Azért van itt, mert nem engedett el egyedül hozzád.
- A kis féltékeny! - enyhült meg Yesung arca, s rámosolygott Yuki-re.
- Bizony.. Yuki már csak ilyen. Ragaszkodó.. 
- Yuki? - nyíltag tágra a szemei - Te elnevezted őt?
- Mondhatni. - vakargattam a tarkómat.
- Donghae, te is tudod, ha nevet adsz neki, akkor már nem lesz könnyű elszakadni tőle.
- Talán nem is akarok! - motyogtam.
- Akkor mégiscsak van időd egy kiskutyával foglalkozni?
- Nem igazán ... de mindent meg fogok tenni, hogy ne hanyagoljam el őt. Ám minden segítséget örömmel fogadok. - rávigyorogtam Yesung-re, mire ő egy tökéletesen időzített szemöldökemeléssel juttatta tudtomra nem túl szívélyes válaszát.
- Áá, jut eszembe! Hallottál erről? - majd egy újságot nyomott a kezembe. 
  Mikor rájöttem, hogy miért is mutatta meg a cikket, elkerekedett szemekkel meredtem először az újságra, azután pedig Yesung-re.
- Ahra? Az az Ahra? - kérdeztem tőle.
- Igen, ő bizony! - mondta mosolyogva - Meglátogatod és elhívod valahova? Áá, nem is! Esetleg végre valahára bevallod neki az érzéseidet?
  Kim Ahra, ő az a lány, aki után már vagy három éve epekedek ... mit sem érve el ezidáig. Régen jó barátok voltunk, ám, ahogy elhagyta az országot, a kapcsolatunk is kezdett egyre csak elhalványulni.
- Megvesztél? - üvöltöttem rá Yesung-re - Több mint egy éve nem beszéltem vele ... így valljak neki szerelmet?
- Miért is ne?
- Hya!! - kiáltottam, ám Yesung csak nevetett ... végül én is nevettem.

* * *

  Olyan gyorsan véget ért a nap, hogy szinte észre se vettem. És már csak egy szabadnapom maradt, azután újból bele kell vetnem magam a munkába. Már csak pár jelenet maradt, amit itt Seoul-ban veszünk fel, azután pedig irány Kína fővárosa, Peking. ~Remélem Yesung ez időre a szárnyai alá veszi Bada-ékat ... mint ahogy eddig is.
  Ha hosszabb időre utaztam el, Yesung mindig vigyázott rájuk. Ha ő nem lenne, eléggé bajos lenne a kutyáimat rábízni valakire is. Talán még Donghwa jöhetne számításba, ám, ő is elég sokat dolgozik ... ki tudja mennyi teher lenne számára a munka mellett kutyákra vigyázgatnia. 
  Bár én sem panaszkodhatok. Egy-egy filmforgatáskor szinte alig jutok haza, nemhogy gondoskodjak róluk ez idő alatt. ~Szörnyű egy gazdi vagyok.
  S mind-e mellett, kibővült a család egy új taggal: Yuki-vel.
  
  Ahogy üveges tekintettel bámultam a tévét, Yuki az ölemben ülve utánozta tevékenységemet. Hirtelen ásítottam egy nagyot, mire fel elhatároztam, hogy elteszem magamat holnapra. Lekapcsoltam a televíziót, s besétáltam a hálóba. Belebújtam a pizsamámba, majd mint egy darab fa, vágódtam bele az ágyba. 

Már épp elbóbiskoltam, mikor Yuki ugatására lettem figyelmes. Az ágyam mellett ült, s csak nyafogott szakadatlanul. 
- Yuki, menj aludni! - szóltam rá, mire még hangosabban kezdett el nyafogni - Most meg mi a baj?! - felkapcsoltam az éjjeli lámpát, hogy láthassam őt. 
  Egyszer csak felugrott az ágyra és letelepedett mellém.
- Szóval itt akarsz aludni velem? - kérdeztem tőle - Ám legyen ... de most már aztán csönd legyen! - fenyegettem meg őt állszigorú arccal.  
  Nyilván nehezen szokik hozzá a lakáshoz ... vagy csak fél Bada-ékkal aludni. 

 * * *

  Olyan szép álmot láttam az éjjel ... viszont egy árva pillanatára sem emlékszem. Mégis, olyan jó érzés kerített hatalmába, mikor kinyitottam a szememet. Mintha három napot átaludtam volna, olyannyira kipihentnek éreztem magamat. 
  Nyújtóztam egy nagyot, mikor hirtelen ráeszméltem, hogy nem egyedül fekszem az ágyban.
- Szép jó reggelt! - köszöntöttem őt.
- Neked is gazdi. - viszonozta Yuki.

VISZONOZTA??!!

  Felugrottam az ágyon és Yuki felé pillantottam, ahol... egy vállig érő barna hajú lány pillantott vissza rám mosolyogva.
- Ááááá... - üvöltöttem el magam ijedtemben, egy véletlen folytán pedig az ágyról is lefordultam.
 ~Még mindig álmodom, vagy... vagy mi a fene folyik itt!?
- Dong-hae - szótagolta - Lee Dong-hae, ugye?
- Te meg ki a fene vagy? 
- Yu-ki - nevetett - Te adtad a nevemet gazdi és már nem is emlékszel? 
- Akinek én nevet adtam az egy pöttöm szőrpamacs volt, nem pedig egy 20 év körüli lány, aki pucéran fekszik az ágyamban.
  Látszott az arcán, hogy nem érti, miről is beszélek. Fejét oldalra billentette, arcán pedig egy ismerős fintor jelent meg.  
  Hirtelen az eszembe ötlött: Ha megtalálom Yuki-t, be tudom bizonyítani, hogy hazudik.
  Felugrottam a földről és kirohantam a szobámból. Az egész házat átkutattam, de Bada-n és Meo-n kívül nem volt több kutya a lakásban.
- Biztos kiszökött. - futottam a bejárati ajtóhoz.
- Kit keresel? - kérdezte az ismeretlen lány.
- Mégis kit, hát Yu...ki-t. - ahogy a lány felé fordultam azt hittem mentem elvágom magamat a padlón. - Le-legalább egy rongyot kapj magadra! - üvöltöttem felé, közben pedig próbáltam mindenhova nézni, csak nem őrá.
- De te is tudod, hogy nekem nincs olyan "ember" ruhám.
- Szóval tök pucéran jöttél végig a városon és törtél be hozzám az éjszaka közepén? Mond csak melyik diliházból szöktél ki?!
- TE hoztál haza! - üvöltötte - Te, te magad! A karodban hoztál ... nevet adtál és ezt a furcsa karkötőt, amit ti nyakörvnek neveztek. Miért vagy ilyen gonosz velem? Azt hittem már megbízhatok benned, ezért is változtam át.
- Á-átváltoztál! - makogtam.
- Igen! Én egy kaein vagyok, egy kutyaember. 
- Kutyaember ... ilyen is létezik? - motyogtam az orrom alatt, mire a lány válaszolt.
- Igen, létezik! Én is az vagyok ... kaein! - utolsó szavát kimondva elkezdett pityeregni.
- Most meg miért sírsz? - kérdeztem mire még jobban rákezdett - Vá-várj hozok neked valami ruhát, hm? Azután pedig mindent megbeszélünk, még egyszer előlről..
  Válasz helyett csak bólintott egyet. 

* * *

- Szóval te egy olyan lény vagy, ami képes kiskutyává illetve emberré változni? - összegezte Yesung, miután végighallgattuk a lány, vagyis Yuki történetét.

- Ühüm. - bólogatott.

- Akkor vissza is tudsz változni kiskutyává?

- Nem, nem tudok. 

- Hogyhogy? Hisz azt mondtad... - kezdett bele Yesung, de Yuki a szavába vágott.

- Kiskutyaként jövünk a világra, és mindaddig kiskutyák is maradunk, míg meg nem találjuk a gazdánkat. 

- Tehát, ha megtaláljátok a gazdátokat, akkor átváltozok emberré?

- Ha már eléggé megbízunk benne, akkor igen. De ha a gazdink rosszul bánik velünk, akkor elhagyjuk őt, és tovább várunk az igazira.

- Mint egy félresikerült romantikus dráma. - súgta oda nekem Yesung, mire Yuki felnevetett.

- Az emberek esetében ki talál kire? - kérdezte Yuki.

- Hogy mi? - mondtuk szinte egyszerre Yesung-gel.

- Azt mondtad, olyan mint egy romantikus dráma. Akkor ti is keresitek a párotokat, mint mi a gazdánkat. Nálatok ki bukkan rá a másikra?

  Már nyitottam volna a számat, ám a torkomon akadt a szó. Ahogy Yesung-re pillantottam, az ő arcán is látszott, hogy nem tud választ adni a kérdésre.

- Én mindig ezen gondolkoztam - törte meg a csendet Yuki - vajon én találok őrá, vagy ő bukkan énrám? Vajon melyik?

- Fogalmam sincs. - szólalt meg végül Yesung. Én szótlanul figyeltem a beszélgetést. -Viszont lenne még egy kérdésem. Mi történik, ha a gazdátok mondjuk elhagy titeket, miután ti már átváltoztatok?

- Először is újra kinő a fülünk és a farkunk, azután pedig.. - itt tartott egy kis szünetet - mivel szégyelljük a külsőnket, elhagyjuk az otthonunkat. Elbújdosunk.

- És az hogy lehet, hogy ilyen idős vagy? - kérdeztem - Hisz kutyaként alig lehettél több 5 hónaposnál.

- Egy kisbaba hogy tudna segíteni neked? 

- He?

- Mi azért élünk, hogy a gazdánknak segíteni tudjunk. Nem lehetünk csecsemők, hisz az csak nyűg, nemde? - közben úgy vakargatta a fülé, mintha a keze helyén mancs lett volna.

- Akkor örökké kiskutya alakban maradtok? - kérdezte Yesung.

- Igen.

- Miért?

- Mert a kiskutyákat az emberek szívesebben befogadják.

* * *

  Másnap, mikor elindultam a forgatásra, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan volt, mintha valaki követne. Viszont senkit sem láttam, ezért aztán nem is foglalkoztam vele.

  Ahogy megérkeztem a mai helyszínre, hirtelen megtorpantam.

~ Ez most álom vagy az a lány ott tényleg Ahra? 

  Elkezdtem csapkodni az arcomat, de ő még mindig ott volt ... és pont felém nézett.

- Donghae! - kiáltotta nevemet, mikor észrevett, majd egy hatalmas mosollyal az arcán odafutott hozzám - De jó, hogy újra látlak. Mi újság, hogy vagy? - árasztott el kérdésekkel.

- A.., szia Ahra! Megvagyok, nagyon is. És veled mizújs? - alig bírtam kinyögni a szavakat, annyira zavarban voltam. Már a kezemet kezdtem el tördelni idegességemben.

- Remekül! Kiderült, hogy én is szerepet kaptam ebben a filmben. Állítólag a rendező könyörgött a menedzseremnek, hogy hozzon ide. Viszont amint meghallottam, hogy te is játszol benne, már nem is kellett tovább győzködni ... rögtön igent mondtam. - hadarta boldogságtól sugárzó arccal, mikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet. 

- Donghae, itt az ebéded! - termett mellettem a semmiből Yuki. Még mindig azt az egy száll inget, és azt az elnyűtt nadrágot viselte, amit tegnap nagy nehezen "ráerőszakoltam"

- Te meg mit keresel itt?! - szűrtem ki a szavakat a fogaim közül, mire az orromba nyomta a kezében tartott dobozt.

- Ő meg kicsoda? - kérdezte Ahra - Csak nem a..

- Ő az én unokahúgom. - vágtam rá mielőtt bármit is mondott volna.

  Yuki csak értetlenül nézett rám.

- Nem is tudtam, hogy van egy unokahúgod. És hogy hívnak? - fordult felé.

- Yuki! - kiáltotta boldogan.

- Yuki? 

- Japánból származik. - mondtam.

- Áá, így már értem, miért nem találkoztunk még .. örvendek, Ahra vagyok! - rázott kezet Yuki-vel - Most hogy nézem, tényleg hasonlítotok egymásra.

- P-persze, hisz rokonok vagyunk! - dadogtam.

- Akkor te is kaein vagy? - mutogatott rám Yuki tátott szájjal.

- Kae-in? Az meg micsoda? - nézett Ahra hol rám, hol pedig Yuki-re.

- Régen így hívtuk egymást - közben az egyik kezemmel befogtam Yuki száját, nehogy még valamit kikotyogjon.
- Ááá, vagy úgy.
- Máris jövök, csak egy pillanat. - mondtam, majd elkaptam Yuki kezét, és hallótávolságon kívülre húztam. - Miért követtél? - tértem a lényegre.

- Hoztam ebédet.
- Nem kell ebédet hoznod nekem, mindig a stábbal eszünk. 
- Áá.. bocsánat. - biggyesztette le a száját.
- Most pedig menj haza, kérlek!
- Üm! - bólintott, majd sarkon fordult és elindult hazafelé.

- Mit mondtál szegénynek? - kérdezte Ahra, mikor visszaértem hozzá.
- He? Semmit!
- Na persze! A semmitől lett ilyen szomorú. Menj utána, hisz a húgod.
- Nem lesz baja, majd este megbeszéljük.

  Este mikor hazaértem mennyei illatok csapták meg az orromat. A konyhaasztal csak úgy hemzsegett az ízletesebbnél ízletesebb ételektől. 
- Megjöttél? - futott oda hozzám Yuki.
- Mi ez a ruha? - vetettem oda. Egy kék színű egyrészes női ruha volt rajta.
- Yesung hozta. Valami olyat mondott, hogy "Éreztem én, hogy nem vett még neked rendes ruhát."
- Szóval tőle kaptad.
- Gyere enni, nehogy kihűljön! - noszogatott az asztalhoz.
  Nagyon finom volt, mintha csak édesanyám főztjét ettem volna.

* * *

  Ezután minden nap szinte ugyanaz a forgatókönyv ment le, mint a legelső napon. Yuki vacsorával várt haza, este pedig amíg el nem mentem aludni, körbeugrált. Kissé kellemetlen volt számomra, de egyszerűen nem tudtam őt leállítani ... nem hallgatott rám.

  Az utazás előtti estén Ahra-val vacsoráztam. Nagyon jól éreztük magunkat, és úgy éreztem, lassan elérkezhet a pillanat, mikor elmondom neki, amit már három éve magamban tartogatok. Talán majd Peking-ben sikerül megteremtenem hozzá a megfelelő hangulatot.

  Másnap reggel korán keltem, hogy minél előbb elkészüljek az útra. Yuki még nem volt ébren mikor én elhagytam a házat. Beugrottam még Yesung-höz, hogy vigyázzon a kutyusokra ... és Yuki-re is. 

  

  Minden remek volt. A forgatás zökkenőmentesen folyt, és köztünk is egyre jobb lett a kapcsolat Ahra-val. Minden tökély volt, míg egy nap Yesung fel nem hívott.

- Hae! Figyelj, el kell mondanom valamit! - hadarta Yesung.

- Mi az, mi történt?

- Az a helyzet, hogy.... - majd lenyomták a készüléket.

- Yesung, Yesung! - kiabáltam, de nem jött válasz. Felhívtam.

- Nem fontos, nincs baj! - mondta motorikusan, mikor beleszólt a készülékbe.

- Akkor mi volt ez az előbb.

- Semmi, téves hívás volt! - nevetett - Érezd jól magad, ne idegeskedj! - majd ismét lenyomott.

  Nagyon furcsa volt, mintha valaki kényszerítette volna, hogy ezeket mondja.

  És ami még furcsább, az az volt, hogy Yuki egyre inkább a fejembe férkőzött. Először az álmaimban láttam halvány valóját, később már egy-egy cselekvésem során is ő jutott az eszembe. Próbáltam kitörölni őt gondolataimból, ám nem ment. A randinkon is, amire Ahra-val mentem, csak halandzsáztam ... és már nem éreztem ugyanazt, mint amit régen. Ahra arcára tekintve már nem azt a lányt láttam, akiért a szívem megőrül ... csupán egy jó barátot.

  Ahogy arra a gyűrűre pillantottam amit Ahra-nak szántam, Yuki arcát láttam a szemem előtt. A szívem, úgy kalapált ... olyan érzésem volt, mintha elvesztettem volna őt. Mintha azzal, hogy otthon hagytam, elszakítottam volna a kettőnk között lévő kapcsolatot.

  Nem bírtam magammal, repülőre szálltam, és hazautaztam. Épp akkor csörrent meg a telefonom, mikor beértem Seoul-ba. 

- Eltűnt! Yuki eltűnt! - üvöltözte Yesung.

  Én teljesen ledermedtem. 

- Láttam, mikor kinőtt a füle ... és a farka is. De nem engedte, hogy elmondjam neked. Azt mondta, nem avatkozhatok bele. - folytatta - Hae, hallasz engem? Hae!? - nem válaszoltam. Lenyomtam a telefont és mint egy őrült, rohantam a házamhoz.

  Az ajtón belépve a sötét üresség fogadott engem. Az asztal meg volt terítve, pont úgy, mint ahogy minden este hazavárt engem. De az az étel már nem volt friss, már nem volt olyan, mint rég.

  A rizs mellett egy papírlap tetején ott volt a nyakörv. A papíron pedig egy név állt: Lee Donghae.

  Kinyitottam, s olvasni kezdtem a gyerekes formájú betűket:

"Rám már nincs szükség... élj boldogan."   -Yuki

  Könnyek gyűltek a szemembe, miközben a szívemet markolászva rogytam a földre. 

  A világ legnagyobb hülyéje az, aki csak akkor veszi észre a számára legfontosabb személyt, mikor már elveszítette őt. Ez a hülye ... én vagyok.

folytatjuk....